Budapest, Turbina utca 3.
Eisele Gépgyár
Budapest, Váci út 152, 1138
Sangerhauseni Gépgyár:
A millennium évében, 1896-ban alakult meg a Sangerhauseni gépgyár és vasöntöde részvénytársaság - ezelőtt Hornung és Rabé magyarországi gyártelepe hosszúnevű vállalkozás. Elődje az 1873-tól az akkori Külső-Váci úti 1443. hrsz. telken (később VI. Csáklya, ma: Turbina u. 3. sz.) működött Hornung Gyula és Rabé Károly vasöntödéje, gép- és rézműgyára volt. A két tulajdonos a megalakult új társaságban részvénycsomagot és cégvezetői megbízatást kapott. A főtelep a németországi Sangerhausenben, iker-fióktelepe Hall/a.S.-ban működött. A magyarországi fióktelep tőkéje valamivel több, mint 100 ezer forint volt, ennyit tett ki a budapesti ingatlan értéke.
A vállalkozás alapvetően gépgyártással, vasöntéssel, mindenféle vasmunkával, vas- és rézlemezek megmunkálásával, gépek- és géprészek öntésével,
de akár egész gyárak létesítésével is kívánt foglalkozni. A Hornung és Rabe-féle gyártól örökölt gyártmányoknak külön osztálya volt, ahol a századfordulón nagy lendületet vett cukor-, szesz- és konzervipari beruházások által keltett kereslet kielégítésére gyártóberendezéseket és egyéb eszközöket, komplett élelmiszeripari üzemeket állítottak elő.
A vállalat a századfordulón szállított szerte az országba és a Monarchia szinte teljes területére répa- és nádcukor gyártására, valamint cukorfinomításra szolgáló gépeket és készülékeket, szeszgyárak, élesztőgyárak, keményítő- és szirupgyárak teljes berendezését, cefre- és hűtőkészülékeket, exha-usztorokat, malátazúzó hengerszéket.
Gyorsan felfutó termelési ágaként gyártott bányaüzemek, valamint vegyi-és más iparágak számára gőzgépeket, a legkülönfélébb gőzkazánokat, továbbá légsűrítőket és vákuum-szivattyúkat, ellenáramú kondenzációs telepeket saját szabadalom alapján, és felkészültségüknek megfelelően elvégeztek mindenféle kazánkovács munkát is.
1909-ben a budapesti fiók önállósította magát és minden vagyonával és üzletével - a Hazai Bank közreműködésével - megalakították a Magyar Sangerhauseni Gépgyár Részvénytársaságot, elnökének Hieronymi Károly
nyugalmazott minisztert választották. Székhelyként az ekkorra már kiépült Csáklya utcai 3-as számot adták meg, annak ellenére, hogy a gyár főbejárata mindig is a Visegrádi utcáról nyílott. A gyártmányprofil talán annyiban változott, hogy nagyobb hangsúlyt helyeztek az öntödei termékek, a gépek és géprészek, valamint a vaslemez és rézárúk előállítására.
A rendelésekkel bőségesen ellátott gyártelepen jelentős üzembővítést végeztek, amelyeket első ütemében még fedezett a bőséges vállalati nyereség. Az átépítés azonban jelentős üzemzavarokkal és fedezethiánnyal társult, s a befejezés érdekében is üzleti kapcsolatba léptek a megrendelései egy részét átadó Prager Maschinenbau A.G.-val. A nagy cukorgyári építkezések gépi berendezéseinek teljesebb körű kielégítése érdekében is a gyártelepet egy kazángyárral kibővítették. Ezt lényegében úgy oldották meg, hogy a szomszédos Eisele-cég kazángyárát megvásárolták, aminek már egyenes folytatása volt magának a cégnek a megvétele. 1911/12 fordulóján egyesültek a szomszédos - Váci út - Csáklya u. - Visegrádi u. - határolta telken nagyjából hasonló gyártmányszerkezettel rendelkező és egyes termékeket már korábban is kooperációban gyártó „régi jó hírű" Eisele-gépgyárral, és cégváltozással - megalapították a Hazai Gépgyár Részvénytársaság (Sangerhausen -Eisele) nevű céget.
Eisele József kazán- és ércárúgyára:
Budapest első és legnevezetesebb gőzkazángyártó cégét Eisele József - későbbi nagyiparos kazángyáros - alapította 1861 -ben. Eisele 1833. augusztus 11 -én született Budapesten. A rézműves szakmát bizonyos Pláner rézműves mesternél sajátította el, majd 11 éves külföldi vándorút után - melynek utolsó időszakában cseh- és németországi nagyobb cukorgyárak berendezésénél működött közre - a VI. Szondy u. 13-ban rézműves műhelyt nyitott, amit néhány év alatt jelentékeny kazángyártó műhellyé fejlesztett. Elsősorban rézműves munkákat végzett, s egyik első gyártmányaként takarmányfüllesztő készülékeket gyártott.
1865-ben szerezte be az első stabil gőzkazánt és gőzgépet, a műhelyt ércöntő és esztergályozó műhelyekkel bővítette, s lett a kis rézműves műhelyből „réz- és érczműárugyár". 1870-ben gyártotta az első gőzkazánt, amelynek sikerén felbuzdulva 1876-ban nagyobb fejlesztést végrehajtva már kazánkovács- és esztergályozó műhelyekkel bővítette a gyárát. Egyre komolyabb munkákat tudott elvállalni, így az 1880-as évek elején a rimamurányi és az állami vasgyáraknak végzett nagyobb kazán- és lemezmunkákat. 1880-as években az átlagosan 90-100 munkást foglalkoztató és gépekkel jól fel-
szerelt gyárban készültek: különféle szerkezetű gőzkazánok, kazánkovács munkák, vastartályok, hűtőmedencék, vaskémények, gőzkazán-, gőzgép-, gőz- és vízvezetéki felszerelési, teljes szeszgyári- és szeszgyártási berendezések és készülékek és továbbra is a legkülönfélébb rézműves munkák.
A magánvállalkozás 1888-ban a tőkeerősebb társascéggé alakult, s Eisele az egyre nagyobb munkákhoz már szűkké vált üzem kitelepítésére szánta el magát. 1891-ben a külső Váci 138. sz. alatt létesített új gyártelepére költözött. A Váci út - Csáklya (ma Turbina) u. sarkán épített, homlokzatán jellegzetes fűrészfogas-díszítésű, részben még ma is meglévő gyárépületét Alpár Ignác, a kor divatos építésze tervezte. A jelentősen nagyobb gyártelep, a korszerű berendezés lehetővé tette az ambiciózus Eisele Józsefnek a további gyors és rugalmas fejlesztést, bár éppen ekkoriban panaszolta - más gőzgép és kazánkovács-iparossal együtt -, hogy az áldozatos fejlesztések ellenére a hazai cégek gépszükségletük nagy részét még mindig külföldről szerzik be. Megszerezte a Steinmüller-féle vízcsöves kazánok hazai gyártási jogát, s mellette elsőként Magyarországon meghonosította a lemezhegesztést és egyre jelentősebb vasszerkezeti munkákat vállal el. 1895-ben már 150 munkást foglalkoztatott a gyárban, ahol a mintegy 20-féle segédgépet egy 50 lóerős gőzgép hajtotta meg.
Magyarországon 1894-ben 6382 helyhez kötött kazán és 12.266 loko-mobil működött, ezek száma egy ével később 466 kazánnal és 573 lokomo-billal volt több. A sok gyártó miatt e gyártmány területén jelentékeny belföldi
verseny alakult ki. A század végén, a millennium évében gőzkazánt ugyanis majdnem az összes hazai nagyobb gépgyár gyártott, de legfontosabb gyártmányaként csak a két Váci úti gyár; Eisele József és a Höcker testvérek gyára állította elő.
A hazai kazángyárak és nagyobb gépgyárak kazánjai mind szerkezetükben, mind gyártástechnológiájukban az egyre növekvő teljesítmény- és minőségbeli követelményeknek teljesen megfeleltek. Egy- és két fűtőcsöves, kazánokon kívül, melyek rendszerint Schultz Knaudt-féle hullámos fűtőcsövekkel készültek, leginkább vízcsöves és kettős gőzterű, úgynevezett Tischbein-kazánokat gyártottak. Az Eisele-gyár elől járt a hegesztett kazánrészek és egyéb lemezhegesztési munkák tekintetében, gyártmányainak műhelyi megmunkálása elsőrendű volt, s a szegecselést az addig általános kézimunka helyett már korszerű víznyomású szegecselőgéppel végezték.
Az 1896. évi millenniumi kiállítás nagy gépcsarnokában Eisele 3-3 db Steinmüller kazánt és be nem falazott Tischbein-kazánt mutatott be (ilyet állított ki egyébként a Danubius-Schoenichen-Hartmann rt. is), egyenként 150 m2 fűtőfelülettel és 11 atm. használati nyomásra. Egy-egy kazán 23 tonna súlyú volt.
A gyár éves termelése ez idő tájt kb. 2000 tonna különféle készáru legyártása volt. 1896-ig összesen 750 kazánt gyártott, elsősorban a hazai szükségletekre, de exportra is, főleg Ausztria, Szerbia, Bulgária, Törökország és Bosznia szükségletére. Eisele a hazai ipar pártolása érdekében a feldolgozott nyers-és félkész anyagokat szinte kizárólag itthonról szerezte be. A gyár termékeinek a Monarchiában történő erőteljesebb eladására Bécsben vezérügynöksége működött.
Az 1896-ban fénykorát élő Váci úti gyárban 4 műszaki- és 2 kereskedelmi hivatalnok, 6 művezető és átlagosan 200 gyári munkás (110 kazánkovács, 20-20 lakatos, esztergályos és kovács, 10 rézműves és 20 segédmunkás) dolgozott. Az Eisele-féle családi cégbe társtagul már korábban belépett ifj. Eisele József a műszaki-, Eisele Ödön a műhelyi és üzemi-, Eisele Vilmos pedig a kereskedelmi ügyeket intézte.
Eisele nem volt érzéketlen a munkásokat illető szociális juttatások terén sem, s a gyár saját betegsegélyező pénztárral rendelkezett, a régi jó munkásai számára a környéken lakóházakat tartott fenn, s minden munkavállalóját baleset ellen be is biztosította. Hazai iparfejlesztési tevékenysége révén a hazai iparos társadalomnak is megbecsült tagja volt, tekintélyes és köztiszteletben álló gyáros, aki számos kitüntetése mellett érdemei elismeréseként is az 1890-es években az Országos Ipartanács tagja, a Kereskedelmi és Iparkamara beltagja, az Országos Iparegyesület igazgatósági tagja volt. 1901-ben Budapesten hunyt el.
A gyár kiváló kazánjai szerte az országban és több földrészen működtek, s szállított többek között a Ganz és Társa és a Siemens és Halske villamos
erőműveihez, a villamos vasúthoz, papírgyárakba, gépgyárakba, a körmöci m. kir. pénzverőbe, dohánygyárakba, petróleumgyárakba, fűrésztelepekre, malmokba, cementgyárakba, városi csatornatelepekre; Ausztriába bécsi gépgyárakba, de többnyire villanyvilágításra gyárakba, bányákba, továbbá Németországba tömegesen, több százas nagyságrendben, így pl. a Frankfurt-am-Main-i Chemische Fabrik Griesheim teljes kazánkészletét, a berlini villamos világításhoz az AEG-nek többtucatnyit, de pl. Svájcba a Sulzer gépgyárba, a torinói villamosműbe, a malmöi cellulózgyárba, vagy a távoli Rio de Janeiro-i bútorgyárba, de Buenos Airesbe, Montevideóba.
Amikor a termelési csúcsán túlfutott és lejtőre került vállalattól, annak stratégiai részét, a kazángyárat a szomszédos Sangerhauseni Gépgyár megvásárolta, a vállalat jövője megpecsételődött. A kiutat a nagyjából hasonló termékszerkezettel rendelkező szomszédos gépgyárral történő fúzió jelenthette. 1911 végén a Magyar Sangerhauseni Gépgyár Rt. és Eisele József kazán- és gépgyára egyesüléséből megalapították a Hazai Gépgyár Részvény-társaság (sangerhausen-Eisele) céget, amelynek igazgatóságában ifj. Eisele József is helyet foglalt. A két vállalat már addigi fennállása alatt is igen jó kapcsolatot alakított ki mind egymással, mind pedig az ugyancsak szomszédos Láng gyárral, mivel egyes ipartelepek létesítésekor és felszerelésekor jól kiegészítették egymást berendezéseikkel, szállítmányaikkal. A Hazai Gépgyár rt. néven történt összeolvadás is már ebből a felismerésből eredt.
Az már a folyamat betetőzése volt, amikor is az amúgy rendkívül sikeresen tevékenykedő Hazai Gépgyár Rt. - közgyűlésének 1915. július 1 -jei határozata alapján - egy kissé hosszúra nyúlt átmeneti időszakot követően 1918 őszén beolvadt a tőle szinte alig megkülönböztethető profilú Láng L. Gépgyár Rt.-be.